A bowling

A bowling egy igen színes, meglehetősen látványos és roppant nagy népszerűségnek örvendő sport, és emellett az egyik legrégebbi játék a világon.
Ki gondolná, hogy a bowling az ókori Egyiptom bölcsőjéből - i. e. 3200-ból - származik, akár a papirusz vagy az öntözéses földművelés? Erre a tanúsítvány, hogy régészek egy piramis aljában a mai golyókhoz és bábukhoz hasonló eszközöket találtak. A játékot innen átvették Babilóniába, majd Julius Caesar uralkodása idején Észak-Olaszországba is.
A bowling azon formáját, melyet ma is játszunk, először egy Londonról szóló könyvben említették, melyet több mint 800 éve írtak. Eszerint a sportág szabadtéri játék volt, melyet elsősorban nemesek játszottak. Az első fedettpályás bowling 1445-ből származik, szintén Londonból. Más elmélet szerint a modern játék Németországban alakult ki i. sz. 300 körül. Ez nem szórakozás volt, hanem a korai keresztények megtisztulási szertartásának szerves része. A hollandok verziójában - amelyben a kilenc bábut gyémánt alakban állították fel - az volt a cél, hogy csak a középső bábut döntsék le. Amerikába az első holland bevándorlók által került a bowling. Itt a szesz- és szerencsejáték-tilalom idején - hogy a játék betiltását elkerüljék - adtak a már meglévő kilenc bábuhoz egy tizediket, és a bábuk felállítását is megváltoztatták háromszög formára. A mai napig így játsszuk a játékot.

A bowlingozás története Magyarországon

A bowling a rendszerváltással egy időben érkezett hazánkba, az első bowlingpálya 1989-ben épült. Habár hazánkban még gyermekcipőben jár ez a sportág, a hazai és nemzetközi versenyek, a barátságos mérkőzések, az ezek révén kötődő ismeretségek és barátságok sok szakmai segítséggel és tanulással párosulnak, így hamarosan a magyar bowlingsport is eljut a játék tökéletes megismeréséhez és elsajátításához. A Magyar Bowling Szövetség (MABOSZ) 1996 decemberében alakult.
Budapesten épült a legtöbb bowlingpálya, de számos vidéki város is dicsekedhet elsőrangú bowlingpályával. Ilyen az Üllői is.

A bowlingot csoportban és egyénileg is lehet játszani. Lényege, hogy tíz mezőt kell teljesíteni, és egy mezőben két lehetőségünk van a gurításra. Ha a bábukat egy gurításból letaroljuk - ezt nevezzük strikenak -, akkor a következő két gurítás eredményét a gép automatikusan hozzáadja a tarolás eredményéhez. Abban az esetben, ha másodikra döntjük le a bábukat - ez a spare -, csak a következő gurítás eredménye adódik hozzá pluszban a pontszámokhoz.

Az eredmény nyilvántartása, számolása:

Ha nem sikerül két dobásból sem levinni az összes (10) fát, akkor a ledobott fák száma adja a mező értékét.
Spare-nek hívjuk (jele /), ha két dobásból visszük le a 10 bábut (fát). E mezőhöz az ezt követő gurítás eredménye adódik hozzá.
Strike-nak nevezzük jele (X), ha az első gurításra ledöntjük mind a 10 bábut. Ilyenkor elmarad a második gurítás. E mezőhöz a következő két gurítás eredménye is hozzáadódik.
Ha egy játékos a 10. mezőt is hibátlanul teljesíti, akkor ezt követően kap még egy ún. "bónuszdobást", mely spare esetén egy, strike esetén pedig plusz két dobást jelent.
A maximális, 300-as eredményt úgy lehet elérni, hogy a lehetséges 12 kezdő dobás mindegyikestrike!!! Magyarországon a hivatalos egyéni csúcs jelenleg 299 fa.
Splitről beszélünk akkor, ha az első gurítás után különlegesen nehéz vagy egyáltalán nem vehető állás marad fenn.

Érvénytelennek számítanak azok a gurítások, amikor belépünk a pályára, illetve azok, amikor a golyók a pályán kívüli csatornákba érkeznek.